Szabó Zoltán

Szabó Zoltán karnagy

 

A Szabolcs-Szatmár megyei Fehérgyarmaton született 1956-ban. A város zeneiskolai tanárainak hatására, indíttatására a komolyzenei pályát választotta. 1975. óta elkötelezett a zenei pályán a magyar és az egyetemes kóruskultúra értékeinek megőrzése iránt. Az elmúlt 40 évben Európa, Ázsia és Afrika 42 országában vendégszerepelt. Mint karvezető 1985-től folyamatosan vezet énekkarokat, amelyekkel már közel háromszáz koncertet adott.

1975-től 2001. novemberéig a hivatásos Debreceni Kodály Kórus énekkari tagja, szólamvezetője. 1989-ben szerzett felsőfokú karvezetői képesítést Budapesten, Párkai István professzor osztályában. 1993-tól nyolc éven át volt a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny titkára. 2001. óta - és jelenleg is - Budapesten a hivatásos Honvéd Férfikar tagja és az énekkar titkára is. A zenei pályáján az elmúlt 40 év alatt immár több mint háromezer ötszáz hangversenyen lépett közönség elé. Számos alkalommal részt vesz - mint zenei szakember, és mint karvezető is - Európa, Ázsia és Afrika nemzetközi kórusrendezvényein. Közel háromszáz hangversenyt vezényelt az elmúlt 30 évben itthon és külföldön. Felvételt készített kórusaival a magyar, a francia, a görög rádióban, valamint a magyar, a francia, az olasz, és a spanyol TV-ben.

2005. januárjában néhai Donáth Lehel, az akkori Belvárosi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnökének szorgalmazására megalapította a „Belvárosi Vegyeskar Művészeti és Kulturális Egyesület”-et, amelynek elnöke, művészeti vezetője. Folyamatosan szervez zenei rendezvényeket, hangversenyeket nemcsak a főváros V. kerületében, hanem az ország más településein és külföldön egyaránt.

Tagja a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének. Az „Éneklő Ifjúság” hangversenyeken alkalmanként zsűri elnök, zsűritag. 1987-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának „Kiváló társadalmi munkáért” kitüntetettje.

1997-ben Püspökladány város „Pro Urbe” díjasa, 2000-ben pedig a város képviselő testülete „A város kulturális életének nemzetközi szinten való elismertetéséért” díszpolgárrá választja. 2001-ben az olasz Loreto város nemzetközi kórusfesztiváljának különdíjasa. Szakmai munkájának elismeréseként már 1993-ban megkapta az akkori magyar kulturális miniszter dicsérő oklevelét.

2012. január 22-én a „Magyar Kultúra Napja” alkalmából a honvédelmi minisztertől „A magyar katonai kultúra és hagyomány megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül” megkapta a „Honvédelemért” kitüntető cím I. fokozatát.

Aktív kórusvezetői, karnagyi tevékenységét a főváros V. kerületének vezetése 2015-ben „Érdemkereszt” kitüntetés átadásával ismerte el.   

Egyesület elnöke
művészeti vezető