Mága Zoltánnal köszöntöttük az új évet!

Mága Zoltán hegedűművész a világ magyarságának ajánlott exkluzív, grandiózus gálaestjén tematikus blokkokban összeállított repertoárral örvendeztette meg 13 ezer fős közönséget. A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett művész bejelentette: egy új hagyományt teremtve, ezentúl minden évben, a gálakoncert bevételéből egy gyermekkórházat fog támogatni, és elsőként a budapesti Heim Pál Gyermekkórház kapott egy több millió forint értékű orvosi műszert, melyet az est során át is adtak az egészségügyi intézménynek. A világhírű hegedűművész a köszöntőjében a közönség és a fellépők között külön üdvözölte Kárpátalja, Erdély, a Felvidék és Bácska képviselőit. A XII. Budapest Újévi Koncert kezdetén - az évtizedes hagyomány folytatásaként - ezúttal is elhangzott Beethoven IX. szimfóniájából az Örömóda, amely egyben az Európai Unió himnusza is, több mint 300 fős határon túli gyermekkórus és magyarországi felnőttkórus részvételével. A több száz fős kórus tagjaként a Belvárosi Vegyeskar is részt vett a programban és együtt énekeltük az Örömódát és a magyar himnuszt. Fárasztó, de felemelő érzés volt részt venni és így kezdeni a 2020-as esztendőt!

Dátum
Város
Budapest
Cím
Sportaréna
Plakát
A Belvárosi Vegyeskar is részt vett Mága Zoltán újévi koncertjén