DALÁRNAP 2016

Ezen a szombat és vasárnapon ismét egy szép és érdekes hétvégi zenei programnak lehettünk részesei.

A rendezvény hivatalos méltatásában olvashattuk, hogy az Erkel Ferenc kezdeményezéseként megörökölt „dalárünnep” és mozgalom ismét követőkre talált. A Magyar Állami Operaház szervezésében 2016. május 7-8-án az Erkel Színház első alkalommal adott otthont a magyar amatőr kórusok nagyszabású, kétnapos országos találkozójának. A felhívásra 47 fővárosi és az ország különböző településeiről érkeztek amatőr kórusok. Nemes cél, értékes, szép ügy!

A szombati bemutatkozó fellépésünk szépen sikerült. Helyt álltunk, kitettünk magunkért és a „nevünkért”! Köszönet mindenkinek a felkészülés során végzett áldozatos munkájáért és azért, hogy a hétvégi programjába be tudta illeszteni ezt a zenei rendezvényt.

A vasárnapi opera előadás is besorolt a kórusunk életéhez tartozó érdekes kihívások sorába. Rendkívül lenyűgöző hatással énekelte a több száz fős „egyesített dalárkórus” a Parasztbecsület híres Húsvéti dalát. Életszerűen zengő elődás volt. Azt hiszem, emlékezetes produkció marad ez is sokunk számára!

Strauss Kálmán karigazgató közzétett információi szerint jövőre is szeretnék a programot  megszervezni. A tervezett operaházi program G.Verdi: Nabucco című operája!

Dátum
Helyszín
Erkel Ferenc Szinház
Város
Budapest
Cím
VIII.ker. II. János Pál pápa tér 30.
Plakát
DALÁRNAP2016