Kórustag toborzó

Kórustag toborzó

Tisztelt Zene- és Kóruséneklést Kedvelő Hölgyem/Uram!

         Kedves Lányok és Fiúk!

   A Belvárosi Vegyeskar éves programja általában a ruszin farsangi hagyományok ápolásával egy bálon való fellépéssel indul, majd azt követően májusban egy hétvégi kórustáborba vonulunk az új darabjaink megtanulására. Az éves koncertjeink számát 14-16 alkalomra tervezzük, amelyek során fellépünk a Szent István Bazilikában, a Duna Palota nagytermében, a Szervita téri Belvárosi Szent Anna templomban. Minden évben részt veszünk Dorogon egy nemzetközi kórustalálkozón és a főváros központi kerületinek a rendezvényein. Programjaink sorát az év végén az Adventi koncertjeink zárják, amelynek egyikét rendszeresen a Budai Várban tervezzük megtartani. Külföldi fesztiválokon való részvételünk során az elmúlt évek során megfordultunk minden szomszédos országban, de koncerteztünk Prágában, Krakkóban, az olaszországi Toscanaban, Velencében és Jesoloban  is, hirdetve hazánk, fővárosunk zenekultúráját, a közös éneklés örömét. 

Az énekkar repertoárján megtalálható az egyetemes kóruszene szinte minden korszaka a gregoriántól a gospelig, a Kárpát-medence nemzetiségeinek zenéje, de jelentős helyet foglal el a kortárs magyar kóruszene és a magyar folklór is.

   Amennyiben szeret és egy kicsit tud is énekelni, szimpatikus Önnek ez az aktív, élménydús program és kevés kis szabadidejét hajlandó e célra fordítani, no meg jó társaságot, új barátokat keres … !? 

Keressen meg bennünket próbatermünkben!

Budapest V. kerület Arany János u. 10.("Aranytíz" Kultúrház)

Próbák: hétfő, szerda 18.00-21.00

Telefonos elérhetőség: +3620 326-7339

2018-12-15T00:00:00